2014. március 31., hétfő

életfilozófia


Legalábbis kipróbálom, mert jól hangzik:D

tömegközlekedés

Ma ismét egy fantasztikus értelmes beszélgetésnek lehettünk fültanúi, 3 gépész hallgató között. Én tényleg nem szeretem a sztereotípiákat, de bizonyos esetekben nagyon igazak.. Egy dolgot mondhatok:  édes Istenem, csak a gépészektől kímélj meg engem! 

2014. március 29., szombat

akkor szakítsunk

Sikerült végre megvennem Leiner Laura új könyvét. Sok jót hallottam róla, és eleve szeretem az írónő stílusát, így megvettem. Hát nem azt kaptam, amit vátam. A könyv, a történet, egy az egyben rólam és a volt barátomról szól. 300 oldal rólunk. És ebben a periódusban, amikor én épp próbálom túltenni magam rajta, nem teljesen jött most ez jól:D Pláne, hogy a könyv vége happy end (ofkorsz). Szokatlan nekem ez az egész szituáció, nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, de próbálom kihozni belőle a maximumot. Magamból kihozni a maximumot. 

És persze, hogy ne legyen sose egyszerű semmi, 'idegállapotba' vagyok lassan több, mint 2 hete, a tét pedig 1750 euro. És hétfőn megint megyek a kórházba. De mindezek ellenére, pozitívan szemlélem a dolgokat. Minden szépen rendben lesz, és minden elrendeződik idővel.:)

*harrypotterkabát*


A napom fénypontja:) 

((Igen, megint rövidhajam van))

2014. március 27., csütörtök

teen wolf

Mindenkinek csak ajánlani tudom. Én nagyon ráfagytam. 1 hét alatt néztem meg 3 évadot:D Viszont vigyázat, idegbeteget csinál az emberből!:D Nem az az átlagos tini sorozat, inkább olyan, mint a Vámpírnaplók+American Horror Story...de tele jó pasikkal:D Ezért már megéri nézni, nem?!:D Annyi, hogy nekem jobban tetszett, mint a Vámpírnaplók, mert ez vérfarkasokról szól leginkább, és az én kedvenc természetfeletti lényem Remus Lupin óta a vérfarkas:) Team Jacob voltam mindig is..na de ez azért ég és föld..ebben nincs nyáladzás..:D 

Tehát ha valaki unatkozik, vagy szeretne kicsit kiszakadni a hétköznapokból, akkor kukkantson bele:)


2014. március 22., szombat

nem, nem és nem

Keseredünk el! Hiába próbálkozik vele a nagyvilág, akkor sem lesz rossz kedvem, nem bánkódom, és nem keseredek el! Nem szabad..




2014. március 19., szerda

továbblépés

Ma szembenéztem a múltammal, és legyőztem. Én továbbléptem, fejlődtem, jobban nézek ki (haha), ő viszont leépült. Nemcsak most, de amióta szakítottunk, ő eléggé elindult a lejtőn lefelè, és még mindig lefelé megy. Én viszont, miután leértem a gödör aljára, elkezdtem kapaszkodni, és kimásztam belőle, sőt, nem álltam meg a talajon, elkezdtem hegyet mászni. És mai napig mászom tovább.

Boldogsággal töltött el, hogy láthattam. Hogy láthattam, hogy mennyire szarul néz ki. És boldogsággal töltött el, hogy nem éreztem semmit. SEMMIT. Se undort, se gyűlöletet, se szánalmat, se félelmet. Semmit. 

Sikerült lezárnom az életem (legsötétebb) korszakát és most már érzem, hogy továbbléphetek. Most már hiszek abban, hogy lehet egy normális párkapcsolatom. Hogy képes vagyok egy hosszútávú kapcsolatra is. Hát mi ez, ha nem jó hír?:)

2014. március 18., kedd

weheartit


Ezt a képet most találtam weheartit-on és úúúúgy megörültem. Adhattak volna neki valami színesebb hátteret is, de akkor is jó érzés, hogy valaki más is szereti ezt a könyvet:)

http://www.libri.hu/konyv/sarah_dessen.figyelj-ram.html
Remélem kedvet kaptok hozzá, én nagyon szeretem:)

2014. március 13., csütörtök

HURTS


De próbálkozom. Komoly bizalmi problémáim vannak, ami meglátszik sajnos a kapcsolataimon, de dolgozom rajta. Szeretnék megtanulni bízni az emberekben, már azokban, akik rászolgáltak. 

2014. március 11., kedd

azokon a napokon

Mint a mai, lenne igazán jó egy társ, aki meghallgat, megvigasztal, magához húz, és megölel. Az hiányzik a legjobban, hogy megértsenek.

2014. március 10., hétfő

pletykálkodni jó?

A pletyka igen rossz hírnévnek örvendett évszázadokon keresztül: rosszindulatú beszédnek tartották, amely aláássa mások jó hírnevét s az igazságot is elfedi. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint azonban előnyei is vannak.
„A pletyka valójában fontos szerepet játszik a társadalom rendjének fenntartásában” – vélekedett Robb Willer társadalompszichológus, aki társszerzőként jegyzi a Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent tanulmányt. Tapasztalatai szerint ráadásul terápiás hatása is van a pletykálkodásnak, a rossz hírek hallatán ugyanis felgyorsul a szívverésünk, ez azonban enyhül, ha a hallottakat megoszthatjuk valakivel. Az információ átadásával pedig akár azt is megelőzhetjük, hogy valakit kihasználjon egy kétes jellemű személy. „Nem kell bűntudatot éreznünk, hiszen ezzel akár meg is óvhatunk másokat valamilyen kellemetlenségtől” – mondta a kutatás vezetője, Matthew Feinberg. A vizsgálat elsősorban a társadalmi szempontból fontos pletykát vette alapul, nem a sztárok életéről szóló bulvárhíreket.
Nekem valahogy egyöntetűen az a véleményem, hogy pletykálkodni nem jó! Miskolc túl kicsi ahhoz.

2014. március 8., szombat

nőnap

Valentin nap után, ez a második legnyálasabb "ünnep". Nem szeretném most kifejteni, de mélyen nem értek egyet ezzel sem. Ma egyébként elmentünk a vadasparkba sétálni. Könnyű engem rávenni bármire, ha állatokról van szó:D Jó kedvem is lett, amíg ott voltunk. Az én igazi gyógyszerem az állatok. Aztán persze ahogy eljöttünk onnan, megint rám tört a szomorúság. Tudom, hogy nem fogok örökké így érezni, de most ez nagyon nem tetszik. Úgyhogy igyekszem lefoglalni magam. Holnap kutyagolunk, úgyhogy kapom a második adag boldogságdózist:)

Aztán meglátjuk mi lesz. Szeretnék már tisztán látni. 

2014. március 7., péntek

hiányzik, amikor...

...mással próbálnám megértetni magam, fél szavakkal, de nem megy. Hiányzik, hogy megértsenek. Hiányzik a biztos pont, akihez bármikor fordulhatok.

De nem jött össze. És mindennek meg van az oka.

meehh


2014. március 6., csütörtök

2014. március 2., vasárnap

welcome back

A soksok idegeskedést leszámítva, imádtam ezt a félévet. Úgy, ahogy volt. Mindenestül. Sok minden történt velem, és én személy szerint úgy érzem, hogy sokat változtam. Már most hiányzik Köln, de nem menekülhetek többé. Szembe kell néznem mindennel, amit magam mögött hagytam. És kialakítanom egy kellemes kis környezetet magam körül, mert most másfél évre ide vagyok kötve. Aztán ki tudja mit hoz a jövő. Most egyelőre Pest van az ötlet dobozkámban. Dehogy mi lesz ebből decemberre..más tészta :D