Ma szembenéztem a múltammal, és legyőztem. Én továbbléptem, fejlődtem, jobban nézek ki (haha), ő viszont leépült. Nemcsak most, de amióta szakítottunk, ő eléggé elindult a lejtőn lefelè, és még mindig lefelé megy. Én viszont, miután leértem a gödör aljára, elkezdtem kapaszkodni, és kimásztam belőle, sőt, nem álltam meg a talajon, elkezdtem hegyet mászni. És mai napig mászom tovább.
Boldogsággal töltött el, hogy láthattam. Hogy láthattam, hogy mennyire szarul néz ki. És boldogsággal töltött el, hogy nem éreztem semmit. SEMMIT. Se undort, se gyűlöletet, se szánalmat, se félelmet. Semmit.
Sikerült lezárnom az életem (legsötétebb) korszakát és most már érzem, hogy továbbléphetek. Most már hiszek abban, hogy lehet egy normális párkapcsolatom. Hogy képes vagyok egy hosszútávú kapcsolatra is. Hát mi ez, ha nem jó hír?:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése