2014. augusztus 31., vasárnap

Ahogy közeledik

az ősz, úgy sűrűsödnek a dolgok az életemben. Pont, ahogyan azt vártam. Jelentem épen és nem túl egészségesen, de hazajöttem a gólyatáborból. Már csütörtökön itthon voltam, de kellett nekem 3 nap, hogy "kiheverjem" a történéseket. Kicsit jobban középpontba kerültem, mint azt szerettem volna. Többen is kinyilvánították közeledési szándékaikat irányomban, volt barátom konkrétan ismét szerelmet vallott nekem. Nem tudom minek köszönhetem, de 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatunk, és alig ismerni rá. Nem, nem felejtettem el, amit nem rég mondtam. Tartom magam ahhoz. Nem leszek az a lány. De ettől függetlenül nem tudom mit csináljak.

2014. augusztus 23., szombat

lost in space

Egy hétre most eltűnök, mert kezdődik a gólyatábor, ahol szervező vagyok:) Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz, úgy 3 hónapja várom, és számolom vissza a napokat, most pedig véééégre eljött:) Szurkoljatok, hogy jó legyen! ;)

2014. augusztus 22., péntek

teaidőszak

Volt nekem egy nagyon nagy kedvenc teám, amit Kölnben a menzán sikerült lopnom , és azóta se találtam ilyet itthon. Wintertee volt a neve. Na de most! A Balatonon sikerült szereznem almás fahéjas teát, és tádámm olyan íze van! Azt nem tudom, hogy Miskolcon sikerül-e majd ilyet talánom...de nagyon remélem. Enélkül a tea nélkül nem indulhatok neki a télnek!


2014. augusztus 21., csütörtök

hello autumn!


Igen, nekem már ősz van. Senki ne állítsa, hogy ez az időjárás még nyár:D Ez már bizony ősz. Anyával mi napok óta érezzük azt a tipikus őszi levegőt. Múlt héten is hiába sütött még a nap, éreztük azt a kellemes, hideg levegőt. Szavakkal el nem lehet mondani, mennyire vártam már, hogy vége legyen a nyárnak. Nem csupán az időjárás miatt, de nekem az ősz a kedvenc időszakom. Akkor pezseg minden. Akkor indul be az élet. Számomra legalábbis. A jó/meghatározó események mindig is ősszel történtek az életemben. Remélem most sem lesz egy másként. 

* elképesztő, hogy mennyire más egy olyan géppel dolgozni, ami nem fél óra alatt tölt be egy oldalt.

2014. augusztus 20., szerda

Hét Fő bűn könyves TAG

Megaera-nál láttam és rögtön tudtam, hogy muszáj nekem is egy ilyet csinálnom:D

KAPZSISÁG — Melyik a legolcsóbb könyved? Melyik a legdrágább?


Hmm. A legolcsóbb minden valószínűséggel a Harry Potter világának felfedezése, mivel azt 700 jó magyar forintért vettem az Alexrandában. ( nagy nagy leárazások voltak ) A legdrágább vagy a Harry Potter and the Deathly Hallows vagy pedig Lukas Podolski - Dran bleiben! könyve. A Harry Potter már meg van vagy 5 éve, így nem emlékszem pontosan mennyi volt, de mivel angol és díszborítós, úgy sejtem nem volt épp olcsó:D

HARAG — Melyik szerzővel állsz utálom/szeretem viszonyban?


Hát ilyet nehéz mondani, mert ha valakit utálok, akkor azt utálom és kész. Talán Paulo Coelho-t mondanám, mivel különböző könyvekből kiragadott idézeteit szoktam szeretni, viszont amikor már egy komplett könyvet kell tőle elolvasni, na az brrr. Amennyire istenítik, nekem annyira nem jött be. Mondom, vannak jó megszólalásai, és elgondolkodtató felvetései, de összességében nem szeretem a stílusát. Hosszú távon nem adott nekem semmi maradandót. 

FALÁNKSÁG —  Melyik könyvet faltad örömmel újra és újra minden megbánás nélkül?

Húha, hát nekem sok ilyen van. Egyértelműen a Harry Potter könyveket imádom újra és újra olvasni. Sarah Dessen - Tökéletes című könyvét is gyakran előveszem, illetve Maggie Stiefvater - Shiver sorozatát is imádom. ( Főleg az első részt )

LUSTASÁG — Melyik az a könyv, amelyiket elhanyagoltad lustaságból kifolyólag?

Ha valami nem fog meg elsőre, akkor többnyire nehezen rágom át magam rajta, és volt már rá példa, hogy 1 évig nem is folytattam az olvasását..( Gabriel Garcia Marquez - Szerelem a kolera idején ), de Ernest Hemingway - Búcsú a fegyverektől az tipikusan ilyen. Azt valóban lustaság miatt tettem félre. Pedig a filmet nagyon szerettem.

BÜSZKESÉG— Melyik az a könyv, amiről beszélni szoktál, ha  nagyon intellektuális olvasónak akarsz tűnni?

Ez egy nagyon vicces kérdés:D Ha valaki EGY könyvvel akar villogni, az sokat elárul róla..:D Talán amire úgymond büszke vagyok, hogy elolvastam Franz Kafka-tól bármit NÉMETÜL. Teháthogy Kafka magyarul is sz@r és szerintem normális emberi gyomornak bevehetetlen, na de németül. Halál.

BUJASÁG— Mely tulajdonságokat találod a legvonzóbbnak egy férfi/női karakterben?

Húha. Kezdjük a nőkkel, mert az egyszerűbb. Én nagyon szeretem a harcias karaktereket. Amikor nem csupán az eszükkel, verbálisan harcolnak az igazukért, hanem amikor fizikailag is odatesznek. Én azt vallom, hogy egy nő igenis legyen (nagyjából) olyan erős, mint egy férfi, és legyen képes kűzdeni, adott esetben az életéért. Nem támaszkodhatunk mindig a férfiakra, nem várhatjuk el, hogy majd ők megmentenek. Nem függhetünk másoktól. 

Ami a férfi karaktereket illeti. Hát ezt már nehezebb megfogalmazni. Szeretem, ha egy férfi kimutatja a szeretetét, tettekkel. Legyenek céljai, akarjon elérni valamit, és ne legyen sablonos, legyen különleges. 

IRIGYSÉG— Mely könyveket szeretnéd a leginkább megkapni ajándékba?

Ez sem könnyű. Mindig nagyon sok van, de többnyire meg is veszem azt, ami kell:D

Charles Dickens - Szép remények
J.D.Salinger - Zabhegyező
Cassandra Clare - Mennyei tűz városa
Nicholas Sparks-tól bármi, ami nincs meg
Louisa May Alcott - Kisasszonyok

Most úgy hirtelen ennyi jutott eszembe. 

* Bocsánat a szerkesztésért, még szoknom kell a laptopot, és időnként félrekattintok :é

2014. augusztus 19., kedd

Lenovo

Vagy ahogy apa hívja, levonó..:D Vagy ahogy én hívom, életem új szerelme.


Lényegesen más egyébként a Blogger, mint a tableten... vért izzadtam, mire ott megszerkesztettem egy bejegyzést. Több, mint fél éves kihagyás után nagyon furcsa újra laptopot használni. Olyat meg pláne, ami működik. Mit működik?! Gyors, halk, és hideg. Felüdülés. 

vega receptek - ratatouille

Legalábbis ahhoz hasonló. Ez apa újítása.


Ratatouille tarhonyával

- padlizsán
- cukkini
- piros paprika
- fokhagyma
- kukorica

Sima lecsós alapnak indul, aztán szépen sorban beledobálsz, amit csak szeretnél. Én legközelebb babot is rakok majd bele, hogy a fehérjeszintemet egy kicsit helyretegyem így a tojásundorom miatt..:D Lehet egyébként rizzsel is, csak én nagggyon szeretem a tarhonyát:)

2014. augusztus 17., vasárnap

vega receptek - pogácsa

Igen, létezik pogácsa zsír nélkül, és tepertő nélkül is. És még finom is. Húsevők is kóstolták. (Nemcsak a család)



Sajtos pogácsa

500dkg liszt
200g rama
2 tojás
1 csomag élesztő
1 dl tej
1 ek cukor
1 ek só
tetejére reszelt sajt

Az élesztőt fellangyosított tejjel elmorzsoljuk, bele 1 ek cukor és felfuttatjuk. A ramat belemorzsoljuk a lisztbe, 2 tojás és élesztővel, sóval együtt összegyúrjuk. Kinyújtjuk, majd kiszaggatjuk. 30 percig sütjük.

szerelmi gondok - megint

Tehát most ott vagyok megint, hogy a volt barátom még mindig szeret, és szeretne összejönni velem. A menet a szokásos: elmondja, hogy szeret --> én is téged, de elbasztad --> tudja, kéri, hogy bocsássak meg, hülye volt --> de te folyton ezt csinálod, mindig ugyanaz van..én igent mondok, te pedig eltűnsz --> jó, de ne mindig a múltból induljak már ki, lépjek már tovább. Majd ezen megsértődik. Én pedig rosszul érzem magam. Nem beszélünk megint egy ideig, padlón vagyok. 

Ezúttal is így indult. Aztán egyszercsak : 
Én: most akkor megint mosolyszünet lesz?
Ő: nem, most kimegyek és főzök egy kávét szünet lesz

Na most ez a mondat azért ütött sziven, mert a nevezetes ex-em szójárása volt ez.."kimegyek egy cigire/kávéra, hogy lenyugodjak". És ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy nem csinálhatom ezt tovább. Nem leszek megint ugyanaz. Az idegroncs, a lelkileg padlón heverő, használhatatlan semmi. Nem. Eddig nem sikerült kiszállnom ebből a kapcsolatból, mert túlságosan is ragaszkodtam ahhoz, hogy szeretem. De nem leszek megint az a lány. Kevés dologban vagyok biztos, de ebben 100%-osan. Nem leszek megint az a lány.

Soha többet.

2014. augusztus 15., péntek

vega receptek - reggelire

Ezt azért szeretem nagyon, mert minden hasznos dolog meg van benne, finom (a mostani tojásundoromat leszámítva) , és baromira laktató. Ha ezt reggel megeszem, 3-4 órakor kezdek csak éhes lenni, és akkor is maximum egy almára.


Zöldséges omlett

- 2 tojás
- igény szerint : krumpli, répa, brokkoli, hagyma
- és a végén a tetejére sajt/bele mozzarella

2014. augusztus 12., kedd

álmok

A legutóbbi nem esett olyan jól a kis lelkemnek. Aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy van valaki az életemben, akive folyamatos seveled-senélküled kapcsolatot élünk. Na ez a valaki az álmomban kijelentette, hogy a két hét múlva esedékes gólyatáborban, ha nem jövünk össze, akkor vége. Örökre. Megijesztettek ezek a nagy szavak. Még mindig nem tudom akarok-e tőle valamit, de az, hogy vége legyen örökre... az túlságosan fájna.

Sokan úgy gondolják, hogy kihasználom őt, hogy ő nekem egy úgymond tartalékos, és jót tesz az egómnak. Nem erről van szó. Nekem egyszerűen ő KELL az életembe. Nem kell, hogy együtt legyünk, nyugodtan lépjen tovább, de ne vegye el tőlem senki. Kell az életembe. Egyszerűen kell. Nem tudom definiálni, hogy mik vagyunk egymásnak, csak azt tudom, hogy szükségem van rá a jelenlegi életemben.

* volt egy másik álmom is, egy nagy pókkal álmodtam. A legtöbb álmoskönyv azt írja, hogy ez nagy szerencse, viszont valaki azt írta, hogy 'érzelmi zűr'. Na erről ennyit:D

2014. augusztus 7., csütörtök

vega receptek - nagy melegben

Ilyen időben az embernek nincs sok étvágya. Az én személyes kedvencem ilyenkor abszolút egy könnyű kis leves illetve sali.



Póréhagymakrémleves (tasakos)


Nyári saláta


2014. augusztus 6., szerda

vega receptek - mac & cheese

Legalábbis annak indult:D


Brokkolis rakott tészta

Az alap ugyanaz, főtt tészta kivajazott jénaiba, erre kis darabkákban vaj, majd reszelt csajt, megint tészta, vaj és sajt, és a tetejét leönteni tejjel. Az eredeti recept cheddar sajtot ír, nekem az épp nem volt, trappistából csináltam, illetve raktam még bele brokkolit is, hogy egészségesebb legyen.

2014. augusztus 4., hétfő

vega receptek - személyes kedvenc

Nagyon könnyűnek tűnhet, de nekem úgy a 100.alkalomra sikerült tökéletesre.

Sült makaróni


Paradicsomszószos (paradicsom, bazsalikom, fokhagyma, cukor, só) tészta articsókával és zöld csípős paprikával, a tetejére pedig soksok sajt. Mivel az én pocakom nem mindig díjazza a paradicsomot, szoktam hozzá enni valamilyen sós nasit. Én szeretem nagyon, mert egyszerű, gyors és finom:)

2014. augusztus 3., vasárnap

új rovat - vega receptek

Mivel vegának lenni nem könnyű, pláne ilyen kis városban, ahol nem sok alapanyag kapható, arra gondoltam segítenek a vega olvasóimnak. Mutatnék pár bevált, általam kipróbált, kedvenc receptet, amit esetenként én fejlesztettem ki. Nem tudom hány vega olvasóm van, de azoknak is jó, akik szeretnének egészségesebben élni, és  növelni a bevitt zöldségek mennyiségét. 

Szóval a mai ebédem:


Sült padlizsán - bruscetta alappal

illetve egy korábbi verzíója:


Az első padlizsánon egy bruscetta alap van (apróra vágott paradicsom, vöröshagyma, fokhagyma, bazsalikom) a tetején pedig reszelt sajt. A másikon egész szelet paradicsom, rá egy kis bazsalikom és úgy a sajt. A padlizsánt mindkét esetben megsóztam, illetve vega vegeta is van rajta. Az elsőhöz egyszerű rizs van, illetve uborkaöntetes saláta, a másodikhoz pedig fűszeres tepsiben sült krumpli, fokhagymás tejföllel. 

Nekem a bruscettás alappal jobban ízlett, a hagymák adtak neki egy pikáns ízt.

És, hogy miért jó a padlizsán azon kívül, hogy 10 perc alatt elkészült?

A padlizsán a „mediterrán étrend” tipikus eleme. A padlizsán kalóriaszegény növény (100 g-ban 18 kcal), ám ásványi anyagokban (elsősorban káliumban) és vitaminokban (elsősorban vízben oldódókban) gazdag. Nagy mennyiségű, a bélrendszer által jól tolerált rostot is tartalmaz.