A Petik. Nem vicc. 3 éve volt egy nagyon nagyon jó barátom, akit nagyon szerettem. Sokáig mások sem értették, és én magam sem, hogy hogy is lettünk mi ennyire jóban (főleg, hogy a két osztály nem enyhén rivalizált egymással). Szóval nem nagyon tudtam hova tenni az érzéseimet, mindenki - köztük én is - azt hitte, hogy szerelmes vagyok. Aztán a körülmények úgy hozták, hogy eltàvolodtunk egymástól, és csúnyán összevesztünk. Én kis idővel rájöttem, hogy nem voltam belé szerelmes sose, egyszerűen csak nagyon szerettem.
Tavaly előtt ősszel pedig összejöttem valakivel, akivel ugyan az első 1 hónap nagyon szép volt, utána viszont..nos laza 1 éven keresztül csak veszekedtünk:D Senki nem értette, hogy ennyi veszekedés, sírás és balhé mellett, mi mit akarunk egymástól. Én sem értettem. Csak azt tudtam, hogy szeretem, de nagyon. A napokban világosodtam meg, hogy ez pontosan ugyanolyan volt (testi kontaktot leszámítva), mint az előző Peti. Mármint az én részemről.
Valamiért, Isten tudja miért, borzasztóan kötődöm a Petikhez. Már-már szimbiózis szinten.
Csak eljön egyszer az a pillanat is, amikor én igazán szerelmes leszek.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése