2014. június 29., vasárnap

jó tanács

"Egy dologra vigyázz. Nagyon könnyen hozzá lehet szokni az egyedülléthez."

Szerintem messze ez a legjobb tanács, amit az utóbbi időben kaptam. Akik ismernek tudják, hogy könnyen besszippant engem néha az antiszoc énem, és akkor nagyon elzárkózom. Szeretek egyedül lenni. Szeretek a magam ura lenni, akkor és azt csinálni, amit igazán akarok. De ezzel vigyázni kell valóban, mert hosszútávon nem túl szerencsés ez a hozzáállás. 

2014. június 28., szombat

vonzás törvénye

Elutazol egy idegen városba. Egy jó nagy városba, rengeteg emberrel. Nem sok embert ismersz, egyet elég jól, és nem akarsz vele találkozni. Egész úton rá gondolsz, nem akarsz vele összefutni, majd arra gondolsz, hogy 'bitch pls, no way'. Aztán persze jól rábaszol, mert 2x is találkozol vele. Egy körübelül 400.000 fős városban PONT vele találkozol. 

Visszagondolva, hálás vagyok a sorsnak, amiért nem lett aztán semmi. Nagyon rosszul jöttem volna ki belőle. Ő tipikusan az a személy, akibe nagyon szerelmes tudtam volna lenni. És nagyon csúnyán összetörtem volna. Évekbe telt volna mire összekaparom magam. Így hálás vagyok, hogy megóvtak ettől. Csakhát egy viki-skálán 10/10. *mélysóhaj

2014. június 25., szerda

be yourself


Nehéz manapság önmagunkat adni. Nehéz felvállalni, és megmutatni a világban azt az egyént, akik teljes valójában vagyunk. Félünk mások reakciójától, félünk a negativ gondolatoktól. Félünk a kirekesztéstől, pedig valójában akkor leszünk igazán kirekesztettek, ha nem a saját képünkben látszódunk. Azt ugyanis nem várhatjuk el másoktól, hogy úgy bánjanak velünk, amilyenek vagyunk, ha nem is tudják, hogy az milyen. 

2014. június 24., kedd

bizalmi gondok


Sajnos napról napra egyre kevesebb emberben bízom, és vastag falakat húzok fel magam köré. Nem tudom, elég kiábrándítóak az emberek. Erkölcs és értékek? Hírből se ismerik. Azt se tudják, hogy eszik vagy isszák.

2014. június 23., hétfő

YOU!




"That’s when I first learned that it wasn’t enough to just do your job, you had to have an interest in it, even a passion for it.” 

you can't always get what you want

Ezt értem. De azt nem, hogy akibe igazán szerelmes tudnék lenni, azt nem érdeklem, aki pedig engem szeret, az meg engem nem érdekel. Lesz olyan csak egyszer is, hogy minden stimmeljen?


2014. június 22., vasárnap

van egy hely a szívben

"Van egy hely a szívben, amit sosem fognak betölteni... egy űr. Jobban érezzük, mint valaha. Van egy hely a szívben, amit sosem fognak betölteni... és mi csak várunk... és várunk... abban az űrben.” *

*Kiegészítése ennek

changes

Minden évben várom őket. Tűkön ülök, és alig bírom kivárni, hogy törtènjen valami. De mindig csak utólag veszem észre őket. Ha belegondolok a tavalyi évbe..te jó ég mennyi minden történt, és változott meg. Szinte felfordult minden. Ettől az évtől is ezt várom, és most szeretném időben kiélvezni, nem pedig utólag észrevenni. 

És mint mindig, most is az ősztől várom a legtöbb meglepetést (jó sok minden fog történni). Viszont előtte még itt van a nyár. Jó lenne emlékezetéssé tenni. 

“People are strange: They are constantly angered by trivial things, but on a major matter like totally wasting their lives, they hardly seem to notice.” 

2014. június 21., szombat

there's no gentlemen in this world



"What a woman wants is a reaction. What a man wants is a woman.” 

mérges vagyok

Az egész hülye világra. Mindenre, és mindenkire. (Tisztelet az a nagyon kevés kivétel, körübelül 2 ember) Dühös vagyok, mérges, indulatos, felkavart, csalódott, felbosszantott, átvert, becsapott. Mint egy tinédzser. Egyelőre megpróbálom az edzéseken levezetni, ami azt eredményezi, hogy 0/24-ben edzek, mert félek, hogy máskülönben robbanok. És a repesz sokakat eltalál majd.

2014. június 19., csütörtök

bukowski #10 #11 #12

"Things get bad for all of us, almost continually, and what we do under the constant stress reveals who/what we are."

"Love is a form of prejudice. You love what you need, you love what makes you feel good, you love what is convenient. How can you say you love one person when there are ten thousand people in the world that you would love more if you ever met them? But you'll never meet them. All right, so we do the best we can. Granted. But we must still realize that love is just the result of a chance encounter. Most people make too much of it. On these grounds a good fuck is not to be entirely scorned. But that's the result of a chance meeting too. You're damned right. Drink up. We'll have another.” 


“dogs and angels are not
very far apart”  

and you let him go



Kinyitom a szememet a valóság néha fáj,

sehol a válaszom ahol a kérdés már.
Nem tudom ki vagy te, azt se ki az én.
Azt látom, ha vége van, vagyunk az elején.
Ha elmúlt nem jön már, na de vajon mér'?
Nem maradhatok az, aki örökké vakon él.
Ezért űzve futok el, menekülök rég,
de ameddig élek küzdök, hogy hinni tudok még.



A hitelek, a kis bér, a számlák, a kormány,
borban van az igazság, kólában meg az ormány.
Elkopóban a frázis, hogy azt kapsz ,amit adsz,
útszéli prosti lett a forint, az ingatlanpiac.
A híradó is sorozat, csak mindig más a szereplő
Az egyik bársonyszékben ül, a másik meg a telepről.
A példa elrettentő, a probléma innen eredő,
kezedben a végzeted ezt adta a Teremtő.



Cél, hogy mindig menni valamiért,
miért? hogy szeretni valakit valamiért.
Fél az, aki csak magának él
ezért vagy társas lény,
remélj és szárnnyal élj.
Cél, hogy addig megyek, amíg hajt a vér,
Miért?, hogy taposom az utat a fiamért.
Fél az, aki csak magának él.
Ne legyél befásult én, ezért vagy társas lény.



Lakatra zárt szerelem, mélyrepülő alagút,
berögződve hajtogatod a bajt, a bút.
Vonzás törvény, paranoia bimbó,
fától az erdőt nem látva minek fahintó?



Aminek mennie kell, menjen. Hidd el, engedd el!
Ne keverd terveid érzelmek vezérelt elvekkel.
Személyek és tárgyak, be nem teljesült vágyak,
gondold végig neked hány hiányzik és te hánynak.



Viselkedési minta, instant színes borító,
kaméleon korszakban mondd, hol van az origó?
Ami belül az te, a többi tré,
az erős kiengedi magából, amitől fél.



Szeress amíg nem fojt, míg lüktet a szív,
sose legyél passzív, hogy maradhass masszív.
Ha döntened kell, válassz, ettől leszel teljes.
Utad végén derül ki, hogy melyik csapás helyes.



Elkeseredett Felcser, a problémádat felejtsd el,
ne eszement elmével megkent, légy eleven ember.
Ha a szar lököget, kecsesen engedd el,
a balansz mindig megvan, úgy hogy kell a fel a fejjel.



Míg vigadunk mi sírva, ez visz minket sírba.
Vagyonunk nincs, de sorsunk meg vagyon írva.
Ha bizti boys és hiszti girls, 
Keresd, amivel teremtesz, ne azt, amivel ölsz.
Vége van, nem bírom, elég volt, ennyi.
Nem engedek a búnak hagyom továbbmenni.
Ha a káosz beszippant, ne vedd fel,
ahogy jött úgy majd megy, gyerünk lazán, engedd el.
Ha az utolsókat rúgom majd, nem adom fel, 
mert a paráimat tudatosan engedgetem el. 
Most ne a kéz fel, csak, fogd fel ésszel,
ha szarral dobálózol, azzal semmit nem érsz el.
Egyedül vagy párban - nem jó, hogyan jó másnak?
Hogyan van az örök, mi van, ha vége lesz majd másnap?
A kritériumod egyre nagyobb burkot rád rak,
Engedd ki, a Földön még érző szívek várnak.



Fontos a pontos, ki késik tiszteletlen,
így maradhat névjegyed meg másnak díszkeretben.
Zavaros helyzetekben az okos enged, 
te is képes vagy rá, tudom, a hitem benned - jó.



Jobb - bal, unalmas útirány,
ezzel fékezni a hazám érzem élet puritán.
Hogy változzon valami, neked leszek fejsze.
Egy helyben álltak a nép nevében, ezt ne.



Türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.
Rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb.
Ha tele a pohár és lépned kell,
egy dolgot ne felejts el - engedd el.



Ha féltékeny vagy és irigy - engedd el.
Ha számító és konok, akkor - engedd el.
Ha utálnak a rokonok - engedd el, engedd el, engedd el.
Ha sok benned a rosszindulat - engedd el.
Ha kerülnél kínos szitukat - engedd el.
Ha csak kutya vagy, ami ugat - engedd el, engedd el, engedd el.



Vége van, nem bírom, elég volt, ennyi.
Nem engedek a búnak, hagyom továbbmenni.
Ha a káosz beszippant, ne vedd fel,
ahogy jött úgy majd megy, gyerünk lazán, engedd el.
Ha az utolsókat rúgom majd, nem adom fel, 
mert a paráimat tudatosan engedgetem el. 
Most ne a kéz fel, csak, fogd fel ésszel,
ha szarral dobálózol, azzal semmit nem érsz el.



Lazítani kell.

broken


Most megint nagyon darabokban érzem magam. Nem tudom mitől, nem szabadna így érezném. Rosszul érzem magam amiatt, hogy rosszul érzem magam. Van ennek értelme? Bűntudatom van, mert mindenem meg van, minden kellék a boldogsághoz, az elégedettséghez, mégsem vagyok se boldog, se elégedett. Úgy érzem egy fontos rész hiányzik belőlem. A kirakós utolsó darabja, ami miatt sosem tudod kirakni a puzzle-t. Nem tudom mi ez a hiányzó darab. Olyan érzés, mintha most ébredtem volna fel a kómából, és próbálom összerakni az életem, de valami nagyon fontosra nem emlékszem. Nem tudom mi vagy ki az, ami hiányzik. Csak az űrt érzem. Rossz érzés. Bármerre megyek, bármit csinálok, ott tátong bennem ez az űr.

Ki kell töltenem valahogy. De hogyan? Találjak új hobbikat? Másszak ki a komfort zónámból? De vajon megtalálom majd akkor? Vagy végigkísér majd egészen addig, amíg egyszercsak rá nem bukkanok? Az mégis mennyi idő? Tanuljak meg addig vele élni? 

Túl sok a kérdés.

2014. június 18., szerda

inspiration

Most megint ott vagyok kicsit, hogy elakadva. Megint lezárult egy időszak, és így hirtelen nem is tudom, hogy akkor hogyan tovább. Nyilván van pár tervem és ötletem, de nincs egy komplett kialakult kép. Nem baj, ez azt jelenti, hogy ezer meg annyi út áll előttem, tele soksok izgalmas lehetőséggel, csak választanom kell.


2014. június 17., kedd

gymday


És az új szerelmem:


Egy új Nike cipőben, és valami divatosabb edző felszerelésben biztosan jobban esne a fájdalom, de pènz szűkében ennyivel kell beérnem. Egyébként mindennap az a célkitűzésem, hogy FÀJJON, és másnap ne bírjak mozdulni se:D


2014. június 16., hétfő

bukowski #9



"I will remember the kisses 
our lips raw with love 
and how you gave me 
everything you had 
and how I 
offered you what was left of 
me, 
and I will remember your small room 
the feel of you 
the light in the window 
your records 
your books 
our morning coffee 
our noons our nights 
our bodies spilled together 
sleeping 
the tiny flowing currents 
immediate and forever 
your leg my leg 
your arm my arm 
your smile and the warmth 
of you 
who made me laugh 
again.” 

2014. június 15., vasárnap

bukowski #8

"My dear,
Find what you love and let it kill you.
Let it drain you of your all. Let it cling onto your back and weigh you down into eventual nothingness.
Let it kill you and let it devour your remains.
For all things will kill you, both slowly and fastly, but it’s much better to be killed by a lover."

2014. június 14., szombat

Ő

Mindig ott van, ha szükségem van rá. Ha tényleg nem vagyok jól, igazán rossz kedvem van, stb.. akkor mindent félre dob, és én vagyok az első. Fent marad velem, szenved velem, vigasztal, jobb kedvre derít, épp mindig azt, amire szükségem van. 

Amióta szakítottunk, nem mondhatnám, hogy sokszor találkoztunk. Rengeteget beszélünk, de nem találkozunk sokszor. Kint voltam fél évet Kölnben, egy teljes fél évig nem láttuk egymást. És mégis azt mondja még ma is, hogy nem akarja, hogy elköltözzek, azt akarja, hogy maradjak és nem bánja, ha velem kell szenvednie.

Van egy kép, amit még márciusban csináltam, egyedül legjobb barátnőmnek, és neki mutattam meg, küldtem el, és még mindig meg van neki az a kép. Persze lehet (sőt valószínű), hogy ez fiú-körökben nem jelent semmit, csupán mi lányok csinálunk ebből nagy dolgot. De akkor is.

Számomra elképzelhetetlen, hogy lassan 2éve (októberben lesz 2) szeret engem. Pedig így van, ezt az egyet biztosra tudom. Csak nem tudom megérteni. Azt pedig végképp nem tudom, hogy mit akarok. Szeretem őt. Nagyon is. De szerelemmel? Sokan azt mondják, hogy nem illünk össze, hogy nem elég jó nekem, hogy a szerelem nem ilyen...én ezt nem tudom. Én csak azt tudom, hogy összesen 2 ember van ezen a világon aki tényleg ismer engem. És Ő benne van ebben a kettőben. Ismer. Nagyon. Elfogad annak, amilyen vagyok. Teljes mértékben. Vele önmagam lehetek, de igazán. Nekem ezek a legfontosabbak.

Lehet, hogy ez pusztán szimpla barátság az én részemről? De akkor miért esik rosszul, ha arra gondolok, hogy mással van? Miért nem akarom, hogy köze legyen máshoz? Szeretném, ha boldog lenne. Engedtem én már el pont emiatt. Mert tudtam, hogy én csak szenvedést okozok neki. Nem akarom mással látni, azt akarom, hogy az enyém legyen, csak az enyém. 

Nem zavar, ha bunkóskodik, ha antiszoc, ha csak tőmondatokban beszél, ha nem rak vesszőt a 'hogy' elé, ha azt írja, hogy 'nemtom' vagy 'me' vagy 'oszt'... pedig másnál ilyenkor már falra mászok. Nem zavar, hogy lusta, hogy macskája van, hogy szeret inni, hogy dohányzik. Nem zavar. 

Szerelem ez? Honnan kéne tudnom? Ha az, akkor érzem? Ha kételyeim vannak, akkor az már nem az? Ki mondja ezt meg? Ki szabja ezt meg? Nem jelent mindenkinek mást? 

Honnan kéne tudnom mit tegyek?

ballagtunk



"There is a loneliness in this world so great
that you can see it in the slow movement of
the hands of a clock.

people so tired
mutilated
either by love or no love.

people just are not good to each other
one on one.

the rich are not good to the rich
the poor are not good to the poor.

we are afraid.

our educational system tells us
that we can all be
big-ass winners.

it hasn't told us
about the gutters
or the suicides.

or the terror of one person
aching in one place
alone

untouched
unspoken to

watering a plant.” 

2014. június 13., péntek

aww it's me



“Some lose all mind and become soul,insane.
some lose all soul and become mind, intellectual.
some lose both and become accepted” 


2014. június 12., csütörtök

pörgés

Most kicsit pörög körülöttem minden, és szusszanni csak esténként tudok, akkor is olvasok leginkább. Szeretem én az ilyen időszakokat, nem szeretek 1 napnál tovább unatkozni. Plusz ilyenkor nem foglalkozom olyan hülyeségekkel, amikkel egyébként szoktam. Kicsit szétszórt és őrült vagyok ugyan, de legalább magamat nem bosszantom:) Ez is haladás már, nem?

“Real loneliness is not necessarily limited to when you are alone.” 

bukowski #4

"Sometimes you climb out of bed in the morning and you think, I'm not going to make it, but you laugh inside — remembering all the times you've felt that way.”


2014. június 10., kedd

nem bírok magammal


Ha tehetném, mindennap vennék egy könyvet. De hát nincs nekem annyi pénzem:/


"I don't hate people. I just feel better when they aren't around.” 

2014. június 9., hétfő

2014. június 8., vasárnap

Bukowski

Mostantól kaptok minden napra egy idézetet tőle. Miért? Mert zseniális gondolatai voltak, és azon kevesek közé tartozott, akik ezeket a gondolatokat érthetően tálalni is tudták. 

"Find what you love and let it kill you.” 

2014. június 4., szerda

megfelelési kényszer

A legtöbb ember szerintem úgy van ezzel, mint én. 0/24-ben úgy érzi, hogy meg kell felelnie mindenkinek, mindenhol, minden körülmények között. Ha esetleg sikerül egyszer eljutnod arra a szintre, hogy már csakis kizárólag magadnak akarsz megfelelni, akkor sincs nyugtod. Hiába teljesítettél jól, egy kis rész benned mégis azt súgja, hogy nem voltál 100%-os. Csak 99. De azt az 1%-ot igazán kicsikarhattad volna magadból. 

És persze teljesíteni olyan szembeszél mellett kell, amikor soha nem kapsz egy elismerő, dícsérő szót. Ha mégis? Akkor jönnek a kollégák/ismerősök/család/bárki, aki irigységből úgyis közli veled, hogy a., másképp kellett volna csinálni b., meg sem érdemelted. 

Mondanám, hogy nőként maximálisan meg kell felelnünk az élet minden területén, de a férfiakkal is ez a helyzet. A társadalom úgy intézte, hogy születésed pillanatától, nemtől, kortól, szociális helyzettől és minden egyéb kapacitásodtól függetlenül, non stop meg kell felelned az egész világnak. 

Jaj és mindezek közben ne felejts el élni. Merthogy az lenne a lényeg.

2014. június 3., kedd

állatkísérletek

Ez a téma sajnos rengeteg embert hidegen hagy, de azok, akiket érdekel, hogy mely termékeket tesztelnek állatokon, azok itt találnak egy 14 (!!!) oldalas listát róluk. Kérlek titeket gondoljátok végig, hogy mit használtok.


je t'aime