Minden évben sikerül...:D Kíváncsian várom idén milyen sorsfordító dolgot csinálsz majd velem. Hoppá, már meg is volt. Elköltöztem egy másik országba. Meglátjuk, hogy tartogatsz-e még valamit. 

álmok

Reggel kisebb szívrohammal ébredtem. A volt barátommal álmodtam. Ami annyit jelent (otthon), hogy másnap találkozom vele. Tehát undorodva ébredtem, 'úristen látni fogom érzéssel'. Aztán körülnéztem. Nem otthon vagyok. Távol vagyok az otthontól. Nem fogom látni. Nem fogok találkozni vele. Nem fog belőlem félelmet, undort, dühöt, szánalmat kiváltani.

Egyébként szörnyen valóságos volt az álom. Éreztem őt. A szó minden értelmében. Tehát kissé felkavarodott gyomorral sikerült kezdenem a napot. Kíváncsi vagyok mi lesz a történet vége. Ok nélkül nem szoktam álmodni. Róla meg főleg nem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a legjobb barátnőm is vele álmodott. (Mellesleg ez is bizonyítja, hogy mennyire össze vagyunk kötve lelkileg - legyünk 10 vagy 1300km-rre egymástól - és mennyire együtt tudunk érezni a másikkal).

Szóval Piton professzor szavaival élve : " Hagynunk kellene, hogy a szálak..kibontakozzanak"

a napot, az órát sem tudom, csak várom, hogy üzend, hogy vársz

" - szeretem..

   - tudom

   - honnan?

 - hát mert csak rád kellett nézni. amikor róla beszéltél, vagy amikor csak rá gondoltál...hiába mondtad, hogy ú mennyire utálod..hát hitte el az, akinek hat anyja van."

amikor a lakótársad alkot

really don't

Ne akard azt, ami már elmúlt. Mert az már nincs többé. Nem létezik. Bármennyire is szeretnéd, eltűnt. Tovább kell lépned. Muszáj. ( főleg, ha már a lakótársadnak is elege van abból, hogy szenvedsz és kérve kéri, hogy írj már valami pozitív dologról - true story bro )

Csak ahhoz akarni is kéne. Na nem arról van szó, hogy mazoista vagyok... csak egyszerűen nem akarom, hogy vége legyen. Szeretem. Nem mást akarok. Őt. Nem újat akarok. Hanem a régit. 

(És azért az csak jelent valamit, ha álmaim városában is róla álmodozgatok.)

ezerszer elhagyom, de hazavisz a szárnyán egy szép napon

Egész éjszaka kattogott az agyam. Szokás szerint. Ha szeretsz valakit x hónapja, az azért jelent valamit. Mármint... volt időm bőven arra, hogy elfelejtsem, hogy továbblépjek, hogy elengedjem. De nem. Na és amin kattogott az agyam. Miért hagytam el? Miért gondoltam, hogy nem szeretem? Mert jött egy probléma. Amit meg kellett volna oldani. Én pedig ehelyett úgy döntöttem, hogy tovább repülök. Mert az könnyebb. És szabadon szárnyalok más irányba. Világot látok inkább. Mindig ezt csinálom. Ami nem is lenne alapjában véve baj. Csakhogy ezt nem lehet hosszútávon csinálni. Pláne ha nem éri meg, mert csak szenvedek a saját hibámból. 

Feltehetem magamnak a kérdést, hogy 'Lehet, hogy akkor se működött volna?', de ezt senki nem tudhatja. Vicces, mert ő többször mondta nekem, hogy már sokat változott, és komolyodott, és tudja hol hibázott, és ha megint megpróbálnánk, működne. Hiába szeretett volna hallgatni rá az eszem és a szivem... mindig bennem van az az érzés - ami az egész életemet végigkíséri - hogy nekem szükségem van az állandó térre. Nem tudok együtt lenni senkivel hosszútávon. És ez lök el folyton mindentől és mindenkitől. 

Ami fájó még az egészben, hogy én már ezt az elején elmondtam neki mindent és meg is ijedt, hogy mi lesz ha nagyon belém szeret, én pedig egyszer csak ráunok. És én -nem tudom milyen indittatásból- megesküdtem neki, hogy ez nemfog velünk előfordulni. Aztán mit ad isten...pontosan az ellenkezőjét tettem, mint amit megìgértem. Tehát bekövetkezett az, amitől félt. 

Szeretnék egyszer igazán rájönni, hogy miért is csinálom ezt. És hogyan vethetnék véget ennek az egésznek. Mert így soha nem lesz egy normális kapcsolatom se. 

zűrös vagyok

"nemár
 te nem ilyen lány vagy ezt te is tudod
 te az a lány vagy aki megy a szíve után
 és ha úgy érzed hogy vele még van dolgod, akkor valószínűleg van is
 és vagy már annyira erős hogy ne várd hogy alakuljon az életed hanem te alakítsd"

van valami meghitt abban

Amikor egy vadidegen külföldi srác előtt pakolod ki a mosógépből a bugyijaidat. És ő végignézi az egészet, ugyanis ( a 20-ból ) PONT azzal a mosógéppel szeretne mosni.

Mindenkinek ki kell próbálnia egyszer a kolis életet.

elmondom képekben

one week

Egy hete vagyok álmaim városában. Már most annyi impulzus ért, annyi minden történt, annyi új embert ismertem meg, hogy nehéz ezt egy (vagy akár több) bejegyzésben kifejteni. Szóval csak a legfontosabb dolgokról írnék, ha nem bánjátok :)

1. Itt mindenki kedves. Mész az utcán, és rád mosolyognak az emberek. Bemész a bankba ügyetintézni, és kedvesen elmagyarázzák a dolgokat, nem pedig finoman elküldenek a 'jókurvaanyádba' amiért nem értesz valamit. Matracom és 'majdnem' biciklim is vadidegen emberektől lett. És nem kérnek cserébe semmit, nem kell odaadnod a vesédet, mert adott neked egy papírzsepit, itt magától értetődőnek veszik, hogy segítenek annak, aki rászorul.

2. Nagyon drága minden. De tényleg minden. Viszont cserébe megkapod érte a várt minőséget.

3. Tudok tájékozódni. Valami olyan belső GPS-el rendelkezem, hogy itt képes vagyok megtalálni dolgokat, emlékszem az épületekre, utcákra.

4. Az utcán nem kell magadhoz szorítanod a táskádat. Nem köt beléd egy részeg/szipus/cigány/hajléktalan. Este is viszonylag nyugodtabb szívvel közlekedhetsz. És az utcán illetve közlekedési eszközökön előveheted a telefonodat.

5. A legcsóróbb kocsi az Opel. Tucat számra mászkálnak Porsche Carrera-val az emberek.

6. A megállók tiszták, és egy digitális kijelzőn folyamatosan látod, hogy mikor érkezik a Bahn (5min, 3min, sofort)

7. Természetes a laktóz/gluténmentes illetve vega élelmiszer a boltokban, illetve kávézókban.

8. Olyan palik mászkálnak az utcákon, amilyeneket otthon csak a tv-ben lehet látni :)

9. Nem néznek ki az utcán, ha kicsit színesebben, másképp öltözködsz. Itt ponthogy az a fura, ha átlagos vagy. Még az 5 éves kisgyereknek is olyan stílusa van... mini Calvin Klein mindegyik.

10. Nagyon sokat esik az eső. Mindig borult az idő és fúj a szél.

Röviden ennyi. Ezek a legmeghatározóbb élményeim most. Majd a magánügyekről később.

Tschü'

van az a pillanat

Amikor nagyon agyalsz valamin. Folyamatosan ezen kattog az agyad. És még az álmaidban is megjelenik. Nem csupán nappal nem hagy békén, éjjel sem. És baromira idegesít.

viva kolonia

Mert Starbucks-os pohárral pózolni menő:)

erasmus

Jelentem minden rendben, több mint rendben:) Amint jobban lesz időm, megpróbálok mindenről részletesen beszámolni:)

van az a kifejezés

Hogy 'patakokban folynak a könnyei'. Na nekem ma délután nem patak volt, hanem óceán. Épp töprengtem és elmerültem az ábrándozás tengerében (fiú-lány dolgokban..khm..) amikor eszembe jutott, hogy szombaton bizony szeptember 14. És abban a minutumban kiszakadt belőlem a sírás. Gondolkodni se volt időm, egyszerűen jött és nem tudtam megállítani. Folyt vagy inkább már ömlött a könnyem. Előjött MINDEN egyes emlék. És abban a pillanatban elkapott a hányinger is. Megint elkapott az undor. Jó 10 perc után, miután kellőképpen kiszakadt a mellkasom a fájdalomtól, mérhetetlen düh lett úrrá rajtam. Szín tiszta utálat. Kevés ember érez a másik iránt EKKORA gyűlöletet, nos én is ezen kevesek egyike vagyok.

Még mindig nem hiszem, hogy én valaha is képes leszek szeretni valakit. Teljes szívemből. És odaadni magam, teljesen. Egyszerűen azt érzem, hogy én erre nem vagyok képes. Nem véletlenül gondolom én azt, hogy egy kapcsolatra alkalmatlan vagyok. Hiszen vannak dolgok, amik egy kapcsolat velejárói. Na, én azokra a dolgokra alkalmatlan vagyok. 10/7-es mutatóval pedig nem lehet hosszútávon mit kezdeni.

Hál'istennek eddig annyira lefoglalt az Erasmus, hogy ez eszembe se jutott. De most sajnos felszínre tört. Szó szerint.

Muszáj hinnem abban, hogy majd eljön Ő, aki segít nekem felépülni, kigyógyulni, vagy a fene tudja mit, de helyre rakni, mert eléggé el vagyok cseszve.

igaz barátság

Az, amikor mindkettőnk napja attól lesz jobb, hogy látjuk egymást - ha csak 1 órára is. Amikor csak magamra kapok egy pulcsit és egy cicanacit és iszonyat álmos fejjel, kócos hajjal és nem mellesleg iszonyat rendetlen szobával fogadom őt, de ez nem zavarja egyikünket sem, mert a barátságunk nem a külsőségeken alapszik. Nem kell megjátszanunk magunkat egymás társaságában, olyanok lehetünk, amilyenek valójában vagyunk.

Az, amikor épp frissen keltem, amikor felhív, világomat nemtudom, de neki szüksége van rám és én gondolkodás nélkül válaszolom, hogy "hol találkozzunk?"

Az, amikor nem teher mindent felborítani, hogy lássuk egymást. Ez az igazi barátság. Szeretlek M!

Ma apával "amerikai" napot tartottunk:) Ő csirkés pita-t evett, én pedig csicseriborsós hamburgert sültkrumplival és tócsnival. Nagggyon finom volt, mindenkinek csak ajánlani tudom*. 

Jaj és nem mellesleg vettünk nekem egy LILA serpenyőt*.* Tehát mostantól saját serpenyőm van. Sikerült kiegyeznem apával, hogy ha már olyan kretének a gyártók, hogy a türkiz nem szerepel a színskálájukon, akkor jó lesz a lila is. Egészen aranyos, szóval nem is bánom.

3nap és kalandra fel!

* Kiss Ernőn található benzinkút - Jani Burger

mi más is lehetnék csak csend neked

"..s folytatom mid vagyok, mid nem neked.."

Figyelem, falramászós post következik! Hiába mondja mindenki, hogy lépjek tovább, szarjam le (*bocsánat a kifejezésért), nem vagyok az a típus. Van két olyan barátnőm is, akik frissen, nemrég szakítottak, szóval rosszul érzem magam, amiért ÉN nyígok, de egyszerűen én az a leragadós típus vagyok. Nem tudok mit csinálni, ha egyszer szeretem. És hiányzik. Baromira. És rosszul esik, hogy nem akar tőlem elköszönni. Baromira. Nagyonsok 'milenneha' van bennem ezzel kapcsolatban. Mi lenne, ha nem mennék ki, hanem itthon maradnék? Összejönnénk? Mi lett volna, ha nem szakítok vele anno? Együtt lennénk? Mi lett volna, ha, amikor legelőször mondta, hogy szeret és próbáljuk meg újra, akkor igen-t mondtam volna? Vajon szeret még? Vagy ő már rég tovább lépett és tényleg csak AZT akarná? 

Az a baj, hogy én ezt már sosem fogom megtudni. Mert nem mondd már nekem semmit. Eljutottunk arra a szintre, hogy már nem igazán beszél velem. És ez fáj. Igazából tényleg nagyon jókor jön nekem az Erasmus, mert már a mai naptól kiborultam:D A rocky előtt ülés, az ősz, meg úgy eleve az egyetem..nekem róla szólt. Az egész első évem róla szólt. Tehát fájnak az emlékek. Viszont így elmenni, hogy nincs lezárva ez az egész..Nem tudom mi lenne a megfelelő lezárás, de úgy érzem az, ha megmondaná, hogy már nem szeret. Egyedül az tudná bennem lezárni ezt az egészet. Addig azt hiszem, hogy szeret, csak fél. Plusz az Erasmus eléggé megakadályozza úgy mindenben..Szóval kint nem igazán fogok én szerelmi dolgokba bonyolódni, mivel ez még elég friss és nincs lezárva. És én ilyenkor nem vagyok úgymond vevő a dolgokra. Ma is a buszmegállóban egy srác nagyon bámult és nagyon mosolygott rám, de én egy laza 'hagyjálmár' pillantással leráztam. Szegény azért még próbálkozott és mosolygott rám tovább, a buszon is mellettem állt, de csak miután leszállt, akkor tudatosult bennem, hogy elég helyes volt, talán észre kellett volna venni. De ilyenkor nem igazán látok/hallok. 

"nem kérlek légy enyém örökké, mégis hozzád szól dalom.."

szeretemazőszt

Én igenis szeretem az őszt. Életem legmeghatározóbb momentumai mind ősszel történtek. Plusz ahogy közeledik a tél, úgy virul ki a kis lelkem.

"Elköltözöl valahová, nem ismersz senkit. Újrakezdheted valahol máshol. Ez ritka dolog. Ezt ki kell használni. Néha jó érzés elveszni egy kicsit. Kicsit eltévedni. Nem tudni, hogy melyik utca hova vezet és kikkel találkozol ott.

Ha elvesztél, úgyis megtalál majd valaki.
Vagy megtalálod magad."

By Anna

everyone has it

endorfin

Igazából még mindig nem találom a szavakat, és még mindig nem tértem magamhoz..Tegnap tartottam a búcsúbulimat (Erasmus..már írtam róla korábban) és elképesztő, hogy milyen sokan eljöttek. Tényleg nem gondoltam volna. A legjobb barátaimtól úgymond természetes volt, hogy eljönnek, mégis még tőlük is iszonyatosan jól esett, hogy ott voltak. De ami a legjobban meglepett, hogy a gólyák is eljöttek. Ismernek úgy 3 hete és eljöttek, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Voltak pillanatok, amikor tényleg azt hittem, hogy én itt és most sírni fogok:D Ilyen pillanat az, amikor a legjobb fiúbarátodtól kapsz egy szál rózsát..vagy amikor megláttam a 3 'gólyafiút' (biztoshogynincsilyenszó) és szó szerint rámugrottak és 'Teletabis'-nagyölelésben részesítettek ("Ismerem egy hónapja, de úgy imádom..annyira aranyos"). Vagy ilyen pillanat még az is, amikor búcsúajándékokat kaptam..Én tényleg nem számítottam erre. De nem sírtam! Kemény vagyok! (Na majd szombat hajnalban..)

Sikerült eloszlatniuk azt a kételyt bennem, hogy mire visszajövök elfelejtenek. A tegnap este után tudom, hogy ez kizárt:) Igazából kicsit önző is voltam, amiért aggódtam és szomorkodtam, hiszen egyrészről valóra vált a legnagyobb álmom, és rengeteg új kaland vár rám. Ők viszont itt lesznek és hiányolni fognak. Hálás lehetek (és vagyok is), amiért ilyen barátaim vannak és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek.

P.S. Aki pedig nem jött el, illetve nem is akart tőlem elbúcsúzni, az innentől kezdve nem érdekel. Nincs szükségem olyan emberekre, akiknek nem vagyok fontos. Btw elég vicces, hogy névrokonai egymásnak.

bókok

Az elmúlt két hónapban megkaptam életem két legextrémebb bókját.
1. 'Jó a kasznid'
2.'mert tipikusan olyan kisugárzásod van akivel úgy szívesen beszél az ember..vannak olyan emberek hogy inkább befalnék két tál brokkolit csak hozzá ne kelljen szólnom pedig nemis ismerem..na te ennek az ellenkezője vagy'.

Az elsőhöz inkább nem is fűznék semmit:D A másodikat legjobb barátnőmtől kaptam. Az előzménye az volt, hogy elmeséltem neki egy számomra eléggé furcsa dolgot. A napokban megkeresett egy lány, akit 2 hete ismerek és pár percnyi beszélgetés után megosztotta velem élete legnagyobb, legszemélyesebb titkát. Ami nem túl hétköznapi, az ilyesmihez maximális bizalom kell, hogy megosszuk másokkal. Főleg, hogy a mai társadalom..eléggé könnyen ítélkező ebben a témakörben. Ő mégis megosztotta velem. Van egy régi barátnőm, aki egy szinte teljesen hasonló titkot bízott rám még évekkel ezelőtt. Szóval felmerült bennem a kérdés, hogy miért. Miért bíznak meg bennem ilyen könnyen az emberek? Ilyen hamar? És erre volt barátnőm válasza a következő: "mert tipikusan olyan kisugárzásod van akivel úgy szívesen beszél az ember." Persze nagyon jól esik ez nekem, mert egyébként én tényleg szívesen meghallgatok bárkit, és ha tudok, segítek...csak fura. Én eléggé zárkózott típus vagyok, nehezen nyílok meg. Talán a sok csalódás, kihasználás, fájdalom miatt. Nem is talán, biztosan. Egy elég nagy védelmi mechanizmust építettem ki az évek során. Lehet, hogy ezért ilyen fura nekem, hogy hogyan tud valaki ilyen könnyen megnyílni nekem. Aki ismer, az nyilván tudja, hogy megbízható vagyok, de aki nem, az honnan tudja? Valóban olyan lenne a kisugárzásom? Hogyan tűnhetek önkéntelenül is olyannak kívülről, amilyen valójában belül is vagyok? A belső tükrözné a külsőt?

i had a dream about you

but was it really you?

áú

Na jó annyira nem csúnya, de áú.

pictures

Hoztam nektek pár képet a kezemről.

Ez a második kötéscsere után készült. Amikor konkrétan megijedtem a saját kezemtől. Valahányszor ránéztem a narancssárga, fertőtlenítőtől bűzlő, véraláfutásos kezemre, szabályosan rosszul lettem és a sírás kerülgetett.

Ez a kettő pedig ma, varratszedés után készült. Azért már sokkal utcaképesebben néz ki.

ismered azt az érzést?

Amikor nagyon tetszik neked valaki, de tudod, hogy ez a dolog egyszerűen nem fog összejönni, mert ő a szőke (barna) herceg fehér lovon te pedig... te pedig Hamupipőke szakadt ruhában. Amikor túl szépnek tűnik az egész, és jónak, és egésznap rá gondolsz, és alig várod, hogy beszélhessetek, és egyszerűen tökéletesnek érzed, mert keres téged, mert érdeklődik, mert figyel rád, mert olyan aranyos, mint egy gumimaci és ráadásul még lélegzetelállítóan helyes? És te tudod, hogy inkább meghagyod ebben az állapotában, mert amíg nem kezdődött el, addig véget sem érhet. Mert tudod, hogy az életed nem egy egész estés Disney mozifilm.

Úgy szeretnék egyszer az a Hamupipőke lenni, akit héttengeren át keres A herceg, nem pedig az, aki szemetet szed és takarít.