Reggel kisebb szívrohammal ébredtem. A volt barátommal álmodtam. Ami annyit jelent (otthon), hogy másnap találkozom vele. Tehát undorodva ébredtem, 'úristen látni fogom érzéssel'. Aztán körülnéztem. Nem otthon vagyok. Távol vagyok az otthontól. Nem fogom látni. Nem fogok találkozni vele. Nem fog belőlem félelmet, undort, dühöt, szánalmat kiváltani.
Egyébként szörnyen valóságos volt az álom. Éreztem őt. A szó minden értelmében. Tehát kissé felkavarodott gyomorral sikerült kezdenem a napot. Kíváncsi vagyok mi lesz a történet vége. Ok nélkül nem szoktam álmodni. Róla meg főleg nem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a legjobb barátnőm is vele álmodott. (Mellesleg ez is bizonyítja, hogy mennyire össze vagyunk kötve lelkileg - legyünk 10 vagy 1300km-rre egymástól - és mennyire együtt tudunk érezni a másikkal).
Szóval Piton professzor szavaival élve : " Hagynunk kellene, hogy a szálak..kibontakozzanak"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése