endorfin

Igazából még mindig nem találom a szavakat, és még mindig nem tértem magamhoz..Tegnap tartottam a búcsúbulimat (Erasmus..már írtam róla korábban) és elképesztő, hogy milyen sokan eljöttek. Tényleg nem gondoltam volna. A legjobb barátaimtól úgymond természetes volt, hogy eljönnek, mégis még tőlük is iszonyatosan jól esett, hogy ott voltak. De ami a legjobban meglepett, hogy a gólyák is eljöttek. Ismernek úgy 3 hete és eljöttek, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Voltak pillanatok, amikor tényleg azt hittem, hogy én itt és most sírni fogok:D Ilyen pillanat az, amikor a legjobb fiúbarátodtól kapsz egy szál rózsát..vagy amikor megláttam a 3 'gólyafiút' (biztoshogynincsilyenszó) és szó szerint rámugrottak és 'Teletabis'-nagyölelésben részesítettek ("Ismerem egy hónapja, de úgy imádom..annyira aranyos"). Vagy ilyen pillanat még az is, amikor búcsúajándékokat kaptam..Én tényleg nem számítottam erre. De nem sírtam! Kemény vagyok! (Na majd szombat hajnalban..)

Sikerült eloszlatniuk azt a kételyt bennem, hogy mire visszajövök elfelejtenek. A tegnap este után tudom, hogy ez kizárt:) Igazából kicsit önző is voltam, amiért aggódtam és szomorkodtam, hiszen egyrészről valóra vált a legnagyobb álmom, és rengeteg új kaland vár rám. Ők viszont itt lesznek és hiányolni fognak. Hálás lehetek (és vagyok is), amiért ilyen barátaim vannak és olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek.

P.S. Aki pedig nem jött el, illetve nem is akart tőlem elbúcsúzni, az innentől kezdve nem érdekel. Nincs szükségem olyan emberekre, akiknek nem vagyok fontos. Btw elég vicces, hogy névrokonai egymásnak.